|
Kétszáznál is több edzésnap vár Cseh Lászlóra és válogatott társaira, amíg elkezdődik a nyári budapesti Európa-bajnokság, amely „felezőnek" számít a Pekingből London felé vezető úton.
- Az elsőn már túl vagyok, és bevallom, hogy mély nyomokat hagyott bennem - nyilatkozta a Kőbánya SC világbajnoka és világcsúcstartója a T-Mobile Sporthír Szolgálat munkatársának.
Bizonyára a szokásosnál hidegebbnek tűnt a víz, a medence pedig túl hosszúnak...?
- Nem is ez jelentette a legfőbb gondot, hanem az, hogy a sebességemet elképesztőnek lassúnak találtam. Pedig a karácsonyi finomságokkal tényleg csínján bántam.
Azért egy kis felesleg biztos lerakodott!
- Nem veszélyes a súlygyarapodásom: még öt-hat olyan délelőtt és délután is úszással és tornával eltöltött nap, mint amilyen a hétfői volt és máris a „súlyomnál" leszek.
Meddig tartanak a mostani megpróbáltatások, másképpen fogalmazva: a Kőér utcai egyhangúságot mi változtathatja meg?
- Január 25-én leköltözünk Balatonfűzfőre és ott, a jól megszokott környezetben edzünk tovább, a mostaninál nagyobb tempóban és adagokkal.
Van-e lehetőség idén is magaslati edzőtáborozásra?
- Szerencsére igen, február derekán a válogatott egy része Mexikóba utazik, tehát visszatérünk oda, ahol egyszer már nagyon eredményes munkát végezhettünk.
Ki Cseh László idei edzőtársa, akivel a leggyakrabban „gyűri" együtt a kilométereket?
- Nincs változás: Kovács Norbi mellett úszok a leggyakrabban, de előfordul, hogy a 17-18 éves fiatalok társaságában iparkodok.
És akkor milyen korúnak mondja magát Cseh László, aki tavaly december 3-án töltötte be a 24. életévét?
- Öregnek semmi esetre sem, de ha a versenyzéssel eltöltött másfél évtizedemre gondolok, akkor aligha sorolhatom magamat az ifjú titánok közé...
Az év fokmérője és különösen a magyar válogatottak számára 2010-es évad legnagyobb vizsgája a budapesti Európa-bajnokság, amely több leendő hazai esélyesben jó emlékeket ébreszthet, a négy évvel ezelőtti, ugyancsak Budapesten megrendezett kontinensbajnokság szép sikereit.
- Itthon csak nagyon jól lehet úszni, a jó elégedetlenséget kelthet. A hazai pálya vinni fog minket előre, de nyomasztani is, csak és kizárólag az elvárások miatt. Én úgy vagyok ezzel a vizsgával, ahogy kell. Számomra a budapesti Európa-bajnokság mindennél fontosabb, amiért semmilyen feladat elvégzésétől nem szabad visszariadni.
„Áthozott" 2009-ből idénre valami nagy elhatározást vagy megfontolandó tapasztalatot?
- Természetesem. A legnagyobb tanulság az, hogy az átütő siker érdekében minden zavaró tényezőt ki kell zárni az életemből, a gondolkodásomból és az időm beosztásából is.
Ez ugye nem jelenti egyetemi tanulmányainak esetleges felfüggesztését is?
- Távolról sem. Már most januárban legkevesebb két vizsgán túl szeretnék lenni és később is jól megfelelni a műszaki menedzser szak kívánalmainak.
Már csak egy kérdés: mi lesz az elhíresült cápadresszével?
- Elrakom a szekrényem mélyére, nem fogom kiállítani. Örülök, hogy megszabadultam tőle, még jobban annak, hogy idén újra csak a „biciklis" nadrágomban versenyezhetek!
Készítette:
Szalay Péter
T-Mobile Sporthír Szolgálat
|