Főoldal Cseh László weboldala - Hírek Hírek
Hírek
2010.08.30. 16:27

Két arany után két ponty...
Cseh László ezüstérmes horgászcsapatot erősített Maconkán

Hosszú, edzés- és versenynélküli szabadságának második hétvégéjét a Mátra lábainál található maconkai vízi paradicsomban töltötte Cseh László, a budapesti úszó Európa-bajnokság hőse a VI. PV-TV - Balzer Társasági és Médiakupa Horgászverseny egyik illusztris résztvevőjeként. A kitartást és lankadatlan összpontosítást igénylő ötórás erőpróba azt bizonyította, hogy a világ-és Európa-bajnok élsportoló nem csupán a vízben profi, hanem a vízparton is, amelynek bizonyítékaképpen Laci a margitszigeti két arany után ezúttal két jókora pontyot emelt ki a vízből és ráadásképpen még vagy 5 kilónyi kárászt és keszeget. Ehhez a teljesítményhez csapattársai, Bartók Miklós, a T-Mobile szponzorációs menedzsere, valamint utóbbi egykori kollégája Tolnai László is jócskán tett hozzá, így végül a hármójuk alkotta „T-Mobile Team" 24 kilós összteljesítménnyel a második helyet szerezte meg a több mint negyven háromtagú csapat hagyományos versenyében. Ez a trió 2007-ben első lett és ezen kívül az elmúlt években egy-egy negyedik illetve hetedik helyet is kiharcolt magának, így előkelő pozícióból folytathatja szereplését a jövő évi hasonló horgászversenyen.

Image

Tovább...
2010.08.22. 18:42
Kedves Látogatók, Szurkolók!

Szeretnék köszönetet mondani Mindenkinek aki szorított értem és magyar csapatért!

Fantasztikus élmény volt hazai közönség elött versenyezni.

A héten sok elfoglaltságom volt, a pihenésre majd csak a következő hetekben kerülhet sor.

A nyereményjáték nyertesei felkerültek az oldalra. A helyes tippelőknek ezúton is gratulálok.

Üdvözlettel:

 Cseh Laci

2010.08.22. 08:55

Kedves Játékosok, Olvasóink!

Nagyon köszönjük a sok száz szavazatot. Sokan pesszimista tippet adtak játékunkban, hála istennek a magyar úszó csapat rácáfolt erre és 6 aranyérmet szerzett a budapesti úszó Európa-bajnokságon.
Tehát a helyes válasz a 6-os szám lett, amelyet így is sokan megtippeltek a megadott határidőig.
Minden kedves játékosunknak köszönjük a szavazatát, remélhetőleg a következő világverseny alkalmából is tudunk majd újabb nyereményjátékot meghírdetni. Ezúton köszönjük a nyeremények felajánlóinak a segítséget, a T-Mobile-nak, a Seat-nak, az Arena-nak és nem utolsó sorban a Magyar Úszó Szövetségnek.
Minden nyertesenek írásos értesítést küldünk a regisztrációkor megadott mail címre, ha valamilyen oknál fogva nem tudja elérni a mail boxát, vagy nem kapja meg az értesítést 2010. augusztus 28-ig, kérejük, hogy a Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez mail címre küldje el az alábbi adatokat:

 

NÉV, ÁLLANDÓ LAKCÍM, ÉRTESÍTÉSI CÍM, MOBIL HÍVÓSZÁM.
Köszönettel,
www.csehlaszlo.hu 

A nyertesek: 

 

Nyeremény Usernév   Név
1 db Samsung Omnia II mobilkészülék domino kártyával bdavid   Baka Dávid
T-Mobile ajándékcsomag – 1 szabo.maria66   Szabó Mária
T-Mobile ajándékcsomag – 2 mazli   Bartha Zsófi
T-Mobile ajándékcsomag – 3 fozogabi   Főző Gabriella
T-Mobile ajándékcsomag – 4 FG01   Furman Gusztáv
T-Mobile ajándékcsomag – 5 Yoda   Morvai Viktória
1 db dedikált magyar válogatott melegítő az Arena és a Magyar Úszó Szövetség jóvoltából! duduke   Barankay Dezső
1 db dedikált magyar válogatott nyári szabadidő felszerelés /rövidnadrág és póló/ az Arena és a Magyar Úszó Szövetség jóvoltából Lora88   Viczai Larina
SEAT ajándékcsoma – 1 knori   Kutai Nóra
SEAT ajándékcsoma – 2 eszti829   Nagy Eszter
SEAT ajándékcsoma – 3 zsofia48   Nagy Zsófia
SEAT ajándékcsoma – 4 beáta75   Szakasicsné Németh Beáta
SEAT ajándékcsoma – 5 balazs2000   Szakasics Balázs
2010.08.16. 20:12

A vasárnap csodálatra méltó magyar sikerekkel befejeződött budapesti úszó Európa-bajnokság után hétfőn délelőtt a kontinensverseny magyar érmeseinek és az őket felkészítő szakembereknek az első útja a T-Mobile székházába vezetett, ahol ünnepélyes sajtótájékoztatón köszöntötték a „dobogósokat”. Azt a tíz kiválóságot, akiknek köszönhetően - hat aranyéremmel, négy ezüsttel és három bronzzal – Magyarország a nemzetek versengésében a negyedik helyen végzett. Az esemény forgatókönyve és felemelő pillanatai a tavalyi világbajnokság utáni rögtönzött sajtókonferenciára emlékeztettek, amikor Róma hősei egyenesen a Ferihegyi repülőtérről érkeztek a Szerémi úti épületbe, hogy ezzel is kifejezzék köszönetüket a T-Mobile-nak, a magyar úszósport egyik legnagyobb támogatójának.

„Büszkék vagyunk arra, hogy az egyik nemzeti főtámogatóként tagjai lehettünk annak a „csapatnak” , amely sikerre vitte a budapesti és balatonfüredi Európa-bajnokságot, és külön öröm a számunkra, hogy az immár nyolcadik esztendeje a T-Mobile Team soraiba tartozó Cseh László ezúttal is derekasan küzdött és remekelt újra a kettős győzelmével – hangsúlyozta a sajtótájékoztató házigazdájaként Király István, a Magyar Telekom Nyrt. marketing vezérigazgató-helyettese. - Kevés olyan európai úszó akad, aki rajta kívül négy egymást követő kontinensbajnokságon is nyerni tudott volna és aki bárhol is szerepel, mindig dicsőséget hoz a magyar sportnak, az egész országnak. Elismeréssel nézünk fel a 200 és a 400 méteres vegyes úszás aranyérmesére, mesterére, Turi Györgyre és mindazokra, akik a maguk eszközeivel hozzásegítették Cseh Lászlót, nagyszerű csapattársait, Hosszú Katinkát, Gyurta Dánielt, a magyar női váltó tagjait és a többi érmest az emlékezetes sikerekhez. Köszönettel tartozunk a Magyar Úszó Szövetségnek, amely lehetővé tette a számunkra, hogy a rendelkezésünkre álló csúcstechnológiák és megoldások egész sorát vonultathassuk fel előbb Balatonfüreden, majd a Margitszigeten, kiérdemelve az Európai Úszó Szövetség, a résztvevő nemzetek, nem utolsó sorban pedig a nemzetközi sajtó képviselőinek az elismerését.”

 
Image
Laci és Király István vezérigazgató-helyettes

 

Tovább...
2010.08.15. 19:37

Hat aranyérmével, négy ezüstjével és három bronzával a magyar úszó válogatott messze felülmúlta a négy éve szintén Budapesten megrendezett úszóbajnokságon mutatott teljesítményét és ennek köszönhetően az összesített éremtáblán a több mint előkelő negyedik helyet szerezte meg. A hat hazai elsőségen fele-fele arányban osztoztak a „hölgyek és az urak", a magyar csapat legsikeresebb szereplőjének pedig a három számban is - két egyéniben és egy váltóban - győztes Hosszú Katinka bizonyult, mintegy igazolva a tavalyi római világbajnokságon elért bravúrját.

A zárónapot a magyar úszók két kettős győzelemmel tették emlékezetessé: 200 női pillangón a Hosszú Katinka- Jakabos Zsuzsanna kettős tarolt, majd nem sokkal később Cseh László és Verrasztó Dávid utasította maga mögé „Európát". A felejthetetlen magyar duplázások napját Cseh László egyedülálló mesternégyese aranyozta be, aki madridi, budapesti és eindhoveni győzelmeit egy újabb budapesti aranyéremmel toldotta meg az egyik legnehezebb versenyszámban, a 400 méteres vegyesen.

 Image

Tovább...
2010.08.15. 09:42
Cseh László az első, Verrasztó Dávid a második legjobb idővel jutott be a férfi 400 méteres vegyes 
úszás mai döntőjébe. Kis Gergő hiába végzett összesítésben a harmadik helyen, a döntőben egy 
országból csak ketten szerepelhetnek, így búcsúzni kényszerült, csakúgy, mint a 11. időt úszó 
Gyurta Gergely.
Ugyancsak résztvevője az esti finálénak a férfi 4x100-as vegyes váltónk.  A Szilágyi Ádám, 
Gyurta Dániel, Hős Péter, Kozma Dominik alkotta  kvartett a nyolcadik helyen jutott a döntőbe. 

Nem sikerült ugyanez a női 4x100-as vegyes váltónknak. Dara Eszter,  Kovács Kriszta, Tompa Orsolya
és Verrasztó Evelyn, egy hajszállal - a  kilencedik helyen zárva - csúszott le a fináléról.
Ugyancsak magyarok nélkül bonyolítják majd a 400 gyors döntőt, mert  Mutina Ágnes a 15., 
Kádas Vivien a 21., Lengyel Anna a 25., Kiss Dóra a 27. helyen zárt.

A női műugrók 3 méteres szinkron számában Gondos Flóra és Reisinger Zsófia a 7. helyen jutott be 
a döntőbe.
2010.08.14. 18:54

2010.08.14. 21.00 óra

A női műugrók 3 méteres számában Barta Nóra bronzérmet szerzett. Gondos Flóra 7. helyen végzett. A számot az orosz Bazsina nyerte.

Mutina Ágnes bronzérmet szerzett a női 200 méteres gyorsúszók mezőnyében, ahol Verrasztó Evelyn az 5. helyet szerezte meg. A számot az olasz Pellegrini nyerte, Európa-bajnoki csúccsal.

A női 200 méteres pillangóúszásban Hosszú Katinka az első, Jakabos Zsuzsanna a harmadik helyen jutott a mai döntőbe. Jakabos élete legjobbját úszta.

A férfiak 50 méteres gyorsúszó számában Kozma Dominik a 10, míg Takács Krisztián - szétúszás után - a 9. helyen végzett, így egyikük sem úszik a mai fináléban, ahogy 50 női mellen Kovács Kriszta sem, aki futamában a 8., összesítésben a 16. helyen zárt.

2010.08.14.17.00

Női 50 méteres mellúszásban Kovács Krisztina futamgyőztesként a 14. helyen jutott az elődöntőbe. Czifra, Csehó és Böszörményi búcsúzott.

Férfi 50 gyorson Kozma Dominik a 9., Takács Krisztián a 15. legjobb idővel jutott a középfutamba. Horváth Zoltán és Keresztes Mátyás kiesett.

Női 200 pillangón Hosszú Katinka a legjobb, Jakabos Zsuzsanna a 2. legjobb idővel kvalifikálta magát a középfutamba. Itt Dara Eszter és Lengyel Anna volt kénytelen búcsúzni.

Női 50 gyorson hiába úszta élete legjobbját Mór Baranyai Erika, Német Viktória és Fehérvári Júlia, egyikük sem lépett tovább, ahogy Tompa Orsolya sem.

Szintén lemaradt a továbbjutásról a Kozma Dominik, Gercsák Balázs, Kovács Norbert, Nagy Péter összeállítású férfi 4x200-as gyorsváltónk.

Tovább...
2010.08.12. 19:33

Győzelmi mesterhármast mutattak be csütörtökön a margitszigeti Európa-bajnokságon a magyar úszók: elsőként Hosszú Katinka, nem sokkal utána Gyurta Dániel, majd  a 4x200 méteres női gyorsváltó  tagjai vehettek át jól megérdemelt aranyérmeket. A három bravúr között az a különbség, hogy a női 200 méteres vegyes úszás győztese és a 200 méteres mellúszás első helyezettje valójában a papírformát igazolta – előbbi nagy nehezen, mindössze egyetlen századnyi különbséggel, utóbbi viszont tanítani való technikával és taktikával, magabiztosan és viszonylag könnyedén - , ezzel szemben a Mutina Ágnes, Dara Eszter, Hosszú Katinka és Verrasztó Evelyn alkotta hazai négyes-fogat minden várakozást felülmúlva harcolta ki a kevesek által megjósolt bravúros győzelmet.

Hosszú Katinka nem a legjobban kezdte a budapesti EB szereplését, és ezért elhamarkodott bírálatok érték, sőt, egyenesen rosszízű megjegyzések is elhangzottak vele kapcsolatban, elsősorban a versenysúlyával foglalkozva.

Hozzám is eljutott néhány elszomorító és igazságtalan kritika, de ezekkel megpróbáltam nem törődni – nyilatkozta az Egyesült Államokban tanuló és sportoló úszónő, aki csütörtökön már a tavalyi római világbajnokságon kiérdemelt aranyérméhez méltóan úszott és küzdött az első helyért.

Tovább...
2010.08.11. 19:52

Cseh László: „Remélem, hogy vasárnap is sikerrel járok” – Hatalmas „Szép volt Laci” köszöntötte a lelátóról a mesterhármast elérő magyar úszót

Közvetlenül a célba érkezés után Schmitt Pálnak, a Magyar Köztársaság elnökének a személyében egy kétszeres olimpiai bajnok köszöntötte elsőként, az ünnepélyes eredményhirdetésnél pedig úszó olimpiai bajnok „kollégája” Czene Attila, a nemzeti erőforrások minisztériumának sportügyekért felelős államtitkára. A két szívből jövő gratuláció között a 200 méteres vegyes úszás újdonsült, immár háromszoros Európa-bajnoka rövid időt a T-Mobile Sporthír Szolgálatnak szentelt.

„Maradéktalanul boldog vagyok, hiszen a legfőbb cél az volt, hogy hazai pályán harmadszor is győzzek, és ez a terv meg is valósult” – nyilatkozta az idén 25. születésnapjához érkező kiváló sportember.


Tovább...
2010.08.10. 23:07

Annak ellenére, hogy Cseh László kedden délelőtt, majd kora este is a legjobb idővel jutott tovább a 200 méteres vegyes úszásban, mestere Turi György szerint sem az előfutamban, sem pedig a középdöntőben nem mutatott be hibátlan teljesítményt.

Vajon nem a maximalizmus mondatja ezt a négy évvel ezelőtti Európa-bajnokságon két aranyérmet nyert és ezzel  a legeredményesebb magyar versenyzőnek bizonyuló úszó edzőjével, aki a tanítványával együtt az idén is duplázásban reménykedik?

Távolról sem a túlzott igényesség, hanem sokkal inkább a tárgyilagosság – hangzott a Kőbánya SC vezetőedzőjének válasza. – Olyan hibát fedeztem fel Laci úszásában, amelyet rajtam kívül csak a szakmabeliek ismerhettek fel, a kevésbé hozzáértő közönség viszont aligha. Szerencsére nem orvosolhatatlan hibáról van…

Tovább...
Első Előző 1 2 3 4 5 Következő Utolsó

Találatok 1 - 20 / 102